És én még mindig itt vagyok

Jól lemaradtam a bloggal, ezért most igyekszem pótolni a dolgot. Nem egyszerű feladat, ugyanis volt a német csereprogram után némileg más időszak következett. Sokkal kevésbé eseménydús, de unalmasnak semmiképpen nem nevezném. Az első bejegyzésben nagyjából igyekszem összefoglalni azt, hogy is nézett ki az életem ebben az egy hónapban, főképpen a „nagy” eseményekre koncentrálva. A másodikban pedig, hogy milyen egy napom, milyen a lakás és maga a város, ahol élek. Na meg az emberek.

Először leírom, mik voltak azok a dolgok, amik igazán kiemelkedtek. Az első ilyen az Ivan Kupala ünnepe volt, egy újabb hétvége az erdőben. Az egyik ismerősöm hívott meg, ugyanis egy versenyen vettek részt, aminek keretében videóra kellett venniük, hogyan is zajlik ez az ünnep. A népszokás szerint ilyenkor különféle népi játékokat játszanak és ehhez kellett nekik ″tömeg″. Ezt természetesen örömmel elvállaltam, tehát Lizával és Antonnal el is indultunk a közeli faluba - ez a jelen viszonyok között 25 km-t jelent. Maga a bicikliút is elég kalandos volt, köszönhetően a helyi közlekedési morálnak. Nem egyszer igazán közel húztak el mellettem az autók, de legjobban akkor lepődtem meg, amikor nagy nyugodtan haladva egy autó előttem kanyarodott be nagy ívben jobbra, még véletlenül sem mögöttem. Ilyenkor cifra magyar káromkodásokkal telik meg az orosz mező.

Maga az ünnep is érdekes volt, de igazán az erdőben töltött éjszaka tetszett meg. A falu kultúrházában volt a gyülekező, itt kaptam lencsevégre az eddigi legjobb dohányzás elleni plakátot, miszerint „Churchill cigizett – meghalt. Lenin nem és örökké él.”

Cáfolhatatlan logika. Innen verekedtük ki magunkat az erdőbe, ami maga egy kaland volt, ugyanis helyenként a bicikliket cipelni kellett, ugyanis elsüllyedtek volna a sárban, meg volt velünk egy kutya is, akiről azt kell tudni, hogy nagy és teljesen önálló akarata volt. Először hallottam lányt anyázni.

Mint kiderült, nem csak közülünk jöttek emberek, hanem más ismerősök is, a közeli Kazany városából. Ők elég jó arcok voltak, motorosok. Csináltak birkahúsos piláfot (Make plov, notwar!) és házi Bayleyst vodkából és kávéból. Ami igazából a legjobban tetszett, az a mentalitása a társaságnak. Eredetileg nem úgy terveztük, hogy kinn alszunk, de mivel csak későn tudtuk elkezdeni volna elkezdeni a felvételt és az eső is eleredt, ezért másnapra halasztottuk a dolgot. Igen ám, de nekünk se sátorunk, se hálózsákunk, semmink nem volt. Azaz mégis, ugyanis a tábor után én már nem hiszek senkinek és mindenhova viszek meleg ruhát és fejlámpát. Itt még annyira előrelátó is voltam, hogy még esőkabátot is hoztam. Jól tettem. De a többiek sem maradtak fedél és meleg ruha nélkül, Anton kb. 15 perc alatt lebeszélte Szergejjel és Ruszlannal, hogy ők otthonról elhoznak mindent, cserébe együtt fogunk mulatni. Így is lett, kb. 2 óra múlva megjelentek teljes menetfelszerelésben, nagyokat vigyorogva, hogy mekkorát lehet a földúton driftelni az OKA-val (az orosz gyártmányú kispolski).

Másnap felvettük a videót, volt népi jelmezem, fotóztuk magunkat össze-vissza. Kb. másfél óra alatt meg is volt az egész, utána irány vissza. Természetesen tiszta sár volt minden, így a délután azzal telt, hogy a bicikliket és az autót mostuk. Visszaúton még megállítottak a rendőrök, ellenőrizni akarták a biciklit, nem-e lopott, de amikor közöltem, hogy külföldi vagyok, egyből nagy tisztelettudóan továbbengedtek.

Aztán volt augusztus 20-a. Úgy döntöttem, főzök egy jót és meghívom a népeket. Így is tettem, csináltam gulyáslevest, nokedlit és kőrözöttel töltött paprikát. Mivel elég sok éhes ember volt, el is fogyott minden, de állítólag még finom is volt. Annyi mindenesetre igaz, hogy a nokedli sokkal bizalomgerjesztőbben néz ki, hogyha sima fehérlisztből csinálom és nem teljes kiőrlésűből. Meg, ha nincs szaggató, akkor simán jó a sajtreszelő is, de ha nincs tésztaszűrő, az már gond, mert akkor merőkanállal kell kihalászgatni a tésztákat és az sok idő.

Maga az este kellemesen telt, tartottam egy kis bemutatót arról, hogyan is telik nálunk az ünnep, megmutattam a tűzijátékot, meg az éjszakai, kivilágított Budapestet. Utána játszottunk, mégpedig a „sapka” nevű játékot. Ez egy elég gonosz játék, mivel a lényege, hogy minél vadabb szókapcsolatokat kell kitalálni (szakállas sarokcsiszoló és hasonlók…), majd ezeket elmagyarázni és mutogatni. Ez még az oroszoknak is trükkös, de nekem egyenesen rémálom. Közben azért lehet jókat röhögni, de az én csapatom bizony menthetetlenül utolsó lett. Pedig Marina nagyon próbálkozott, de hiába magyarázott a többiek elmondása szerint remekül én csak néztem, mint beduin a szánkóra. Nem elég még a szókincsem, na :D

Alma, alma piros alma… mondjuk nem piros, de legalább van belőle rengeteg. Segítettünk Azattal leszedni a főnökünknek a kertjében az almát, cserébe kaptunk egy zsákkal. Törtük a fejünket rendesen, mit is fogunk vele kezdeni. Aztán jött az ötlet, vegyünk sört és hívjuk össze a társaságot, úgy már jó lesz. És tényleg, aznap péntek este a lakás átalakult almafeldolgozó kombináttá. Szeleteltük és madzagra lógattunk több száz szeletet (később ezekből chips lesz) sütöttünk süteményt (négyszer) és almalevet is facsartunk. Az emberek egész jól viselték a dolgot, most egy barchoba-szerű játékot játszottunk, ebbe én is be tudtam kapcsolódni, legalább volt végre sikerélményem. Meg újabb képekkel gazdagodott az „Anton bárhol elalszik” galériám.

Ez egy elég jó hétvége volt, mert szombaton is móka volt nálunk, ugyanis nálunk gyűltek össze a német-orosz csereprogram részvevői, hogy elbúcsúztassák nyarat. Így is lett, itt a program „felolvasóest” volt – komolyan. Verseket mondtunk, igaz nem sokat. A legnagyobb showt pedig Leonyid szolgáltatta, kb. másfél órát megállás nélkül elemezte, hogy a fantasy könyvekben mennyire nincs logika, még a legjobbakban sem. Helyenként már a könnyen folyt a röhögéstől, komolyan úgy éreztem, hogy ennél jobb dolog még nem történt velem, mint hogy megtanultam oroszul. Meg azt is megtudtam, hogy Nyikita Dota-zik, ami még hagyján, de néha a barátnőjével, Násztjával együtt nézik a közvetítéseket. Ez már önmagában nézve is megdöbbentő, de mivel Násztyja még kifejezetten szép is, ezért már egyenesen csodának minősül számomra.

A hétvége viszont 2 napos és a vasárnap sem maradt ki. Polina meghívott sushit enni (ejj, de modoros: )) de jött Denis is. Ő nagyon jó arc, kb. hasonló zenéket hallgatunk, mindig lehet vele miről beszélgetni. És kézzel eszi a sushit, így sokkal komfortosabban éreztem magam én is, ugyanis pálcikával nem igazán tudok enni. Utána úgy döntöttünk, hogy megiszunk egy sört a nyár végén. Megittunk, először egyet, aztán még hármat, elmeséltük mit csináltunk eddig, hogyan… háromkor kezdtük az egészet és hajnali 4-re keveredtem haza. Ez nemismeretlen számomra, de rég volt már ilyen és nagyon jó volt. Maga az élmény, hogy ültünk egy padon a panelházak között, sörrel és szárított hallal és végigbeszéltünk mindent, ami éppen eszünkbe jutott… ilyesmit már egy jó ideje nem csináltam. Jó itt, szó se róla, de néha elkap a honvágy vagy éppen az agyam már lefárad a sok orosz beszédtől. Most viszont nem volt ilyenről szó, valahogy nagyon jól kijött minden. Erre a napra sokáig emlékezni fogok.

Nagyjából ennyi, ami olyan igazán különleges volt, a következő bejegyzésben a prózaibb dolgok kerülnek terítékre, de remélem az sem lesz unalmas J

Az első részben főleg a "turisztikai" részét írtam meg a programnak, most következzen az "érdemi", vagyis a tényleges kultúrális blokk.

Igazából ebből olyan sok nem volt, vagyis többet szeredtünk volna, de sajnos nem tudtunk többet belesüríteni ebben a 10 napba. A csúcs talán a "sztereotípiák" megbeszélése volt, 4 csoportra oszlottunk (német fiú/lány, orosz fiú/lány) és mindenki lerajzolta a fejükben élő elképzelések szerint a maguk "ellenpárját". A legkeményebb talán a német lányok által elképzelt orosz férfi volt, Szásáéknak kerekedett a szemük rendesen, még akkor is, ha a csajok kicsit poénra is vették a dolgot - pl. Iván 6-kor kel, megfürdik a jeges folyóban, tüzet rak, megissza az első vodkát, majd meg fát vágni stb. A német sárcokat sem kellett félteni, az orosz medvével ölelkező Olga is elég jól sikerült. És mind a ketten szeretik Putyint. Ehhez képest az oroszok szolidak voltak, igaz, a németekről nincsenek is ilyen markáns sztereotípiák. Arra mindenképpen jó volt a dolog, hogy szembesüljenek az emberek ezekkel a véleményekkel majd közösen átbeszéljük, miért vannak ezek, minek lehet valóságalapja és minek nem.

Ami személy szerint nekem legjobban tetszett, az a vegánok előadása volt. Érdekes téma, egy időben kísérletezgettem is vele, valamint arra is kíváncsi voltam, miért pont vegán miért nem "elég" vegetáriánusnak lenni. Elhagzott sok kérdés és a 4 német becsülettel válaszolt mindenre. Összességében nem nagyon győztek meg minket annyira, hogy vegánokká váljunk, de érdekes volt megismerni a gondolkodásukat és bizonyos dolgokban (ipari hús) bizony sok ráció is van. Másrészt az is igaz, hogy Németországban azert sokkal könnyebb így élni, mint itt, Oroszországban.

Mi is szervezkedtünk, volt mari kultúrest valamint nyelvkurzus is, itt tolmácsoltam oroszról angolra, egy darabig jól is ment a dolog, de aztán Anyja (aki filológia szakot végzett) mari eredetlegendája már kicsit kifogott rajtam. Kerekedett a szemem rendesen, ugyanis az ő szókincse nem éppen rám van szabva - valahogy azért megoldottam, egyben nagy derültséget okozva az orosz csapatnak. Volt mari tánc is, újfent meg kellett arról bizonyosodnom, hogy nem tudom mozgatni egyszerre a kezem és a lábam ütemre ahogy kell, vagy egyik, vagy másik.

Voltunk gyereketek is látogtani, néhányukat már ismertem a korábbi táborból, jó érzés volt őket viszontlátni. Itt játszottunk gyülömcssalátát, a gyümölcsök magyar neveivel. Egészen ügyesen megoldották a dolgot, a "cseresznye" és a körte kiejtése sem okozott különösebb gondolt nekik. Utána pedig a fociban nagyon össze kellett kaptunk magunkat, hogy ne verjenek el minket. Itt különösen lenyűgözött a német Sebastian, igazi észjátékosként rúgott ki mindent a "lelátóra", tökéletes söprögetőnek bizonyult, a kreativitás leghalványabb jelét sem mutatva.

Sajnos ezzel nagyjából véget is ért a program, másnap ugyan még voltunk Csebokszáriban (a szomszédos Csuvas Köztársaság fővárosa) de a németek több mint fele lebetegedett, egyszerűen túl feszes volt nekik az iram, ők pedig nem voltak ehhez hozzászokva. Maga a város nekem tetszett, a Volga elég látványos, még mindenképpen visszatérek ide. A sörmúzeim pedig külöjn élmény volt, főleg az idegenvezető öreg bácsika tett ki magáért. Ha hinni lehet a beszámolójának, akkor a sörfőzés igazi központja nem Németország vagy Csehország, hanem bizony Csuvasföld, csak sajnos túl későn történt meg a jobbágyfelszabadítás, hogy igazán világhírűek legyenek. Annyi bizonyosan igaz, hogy a tehetősebb családok mindengyikének volt saját, házi sörfőzdéje és a múzeum áltak kóstolásra kínált főzet is elég jó volt.

Nagyjából ennyi. Az utolsó napra már csak a búcsúzás maradt, hiányozni fognak azért a németek, sikerült velük jókat beszélgetni és nem egy emlékezetes pillanatot éltünk at közösen.

Ott hagytam abba a blogot 2 héttel ezelőtt, hogy jönnek a vegetáriánus németek akiket elviszünk az erdőbe és beléjük diktálunk jó sok orosz kultúrát. Nagyjából ez is történt, de az illem azt kívánja, hogy részletesen is megemlékezzem a dologról, már csak azért is, mert elég jól sikerült a dolog.

Szervezkedtünk előtte jó sokat és az orosz csapat (7 srác és 5 lány) beköltözött a leendő szálláshelyünkre, egy hatalmas lovaskomplexumba. Nem vicc, miközben miközben nagy komolyan elemeztük az országaink kultúráját, alattunk éppen a lovasiskola növendékei nyargalásztak.

Szóval megérkeztek a németek és kezdetét vette a mókazuhatag. Kolját aznap reggel beporozta a humorlepke, mert egészen új oldaláról mutatkozott be, ugrált mindenkire, végtelenül vidám volt. A németekről még azt kell tudni, hogy vonattal utaztak Hannoverből (laza 3 nap) tehát érthető módon eléggé le voltak amortizálva amikor megérkeztek. Mi viszont nem kegyelmeztünk nekik, rögtön játékokkal indítottunk, hogy jobban megismerjük egymást. Ez sikerült is, elhangzott sok vicces és meglepő tény is, szimpatikus volt a csapatuk. Később még jobban is megismerkedünk velük. A napnak viszonylag korán vége lett, ugyanis másnap reggel korai kelés várt minket és az első fő attrakció, a felfújható katamaránokon, a terv szerint 25 km-t.

És tényleg, eleinte busszal, majd később egy traktor platóján (!!) utazva eljutottunk a folyópartra, ahol elkeztük összerakni a 4 katamaránt. Ha nem lett volna végtelenül számú bögöly és szúnyog, ez egészen kellemes lehetett volna, de így nem volt az, sőt. Itt kezdett kibontakozni igazán a helyzet komikuma, vagyis adott az egyik oldalon a német városi hipster, a másikon pedig igazi orosz őserdő. Nem akarom túlragozni a dolgot, de eléggé egykapura ment a játék. Viszont azt mindenképpen a németek javára kell írni, hogy nem különösebben panaszkodtak, igyekeztek méltósággal elviselni mindent. 

Az evezés maga kezdetben kifejezetten élvezetes volt, a folyó és természet csodálatosan szép és háborítatlan volt és az emberek is lelkesek voltak. Olyan 6 óra és rengeteg evezőcsapás eltelte után már kevésbé, de Leonyid remekül motivált minket, mondván már csak ez a kis erdő, és ott vagyunk. A kis erdő még egy órát jelentett :D
A megérkezés után nagy öröm, táborverés, vízhordás és mindenki előlt aludni. Annyi erő még volt a srácokban, hogy felállítottak egy kis sátrat, ami alá a fát lehet tenni ha elkezd esni az eső.

Reggel fél 6-kor keltem, ugyanis én is tagja voltam a reggelit készítő csapatnak. A zuhogó eső nem tett éppen vidámmá, de az az élmény, hogy a tegnap felállított sátor ponyvája alatt pontosan egy darab német fekszik  és az összes tűzifa ott ázik az esőn...van amit nem lehet pénzért megvenni. Valahogy megpróbáltunk tüzet varázsolni, a helyzetet végül a kegyesebbre forduló időjárás, valamint Nyikita és hadseregben rendszeresített, minden körülmények között égő tablettái mentették meg. Délután már tényleg jó idő volt, voltunk a marik szent erdejében, ahol Násztja nagyszerű előadást tartott a kultúrájukról. Erről majd külön poszt is lesz. A közös séta egyik csúcspontja egy régi kavicsbánya rozsdás őrtornyának megmászása volt, eleinte nem nagyon gondolkodtam, hogy felmenjek-e, de kb 10 méterrel a teteje előtt Szergej kedvesen felhívta rá a figyelmünket, hogy EZ MOZOG!! És tényleg, habár nem vészesen, de mégis elég volt, hogy leizzadjon a tenyerem. Jutalmul elkészítettem életem első selfie-jét (oroszul sebyashka) - még tanulni kell, mer csak egy sikerült többé-kevésbé normálisan, a többin olyan a fejem, mint Jabbának a huttnak.
Délután még sziklát is másztunk, ami szintén nagy élmény volt, először csináltam ilyet. Fura érzés, mivel alapjában véve félek a magasságtól és egyből érzem a tenyeremben és a lábamban, hogy valami nincs rendben, de mégis nagyon szeretek mászni.
Este meg rögbyztünk (egy kitömött zsák volt a labda) és dacára annak, hogy a testem nem igazán atletikus, mégis nagyon élveztem. A nap fénypontja pedig a tábortűz felett, nyárson zoknit szárító Leonyid volt, egészen fantasztikus kép. Még volt tábortűznél gitározás-éneklés, a Scorpions - Wind of Change lement vagy ötször.
Másnap indulás tovább, a cél Vizimbir, egy eldugott kis orosz falu. Igazából már maga az út is jópofa volt. A németek számára egy kisebb sokk volt orosz közlekedési morál, amit a nem éppen minőségi utak tesznek még trükkösebbé. De az, amikor a söfőrünk egyszerre 2(!!) mobilon beszélt és a könyökeivel kormányzott már az oroszoknak is kicsit sok  volt. Kerekedett a szemünk rendesen, de szerencsésen megérkeztünk. Maga a falu számomra nem jelentett semmi extrát, de cserébe a szálláshelyünknek remek szaunája volt, a legjobb, amiben eddig voltam. Vagy egy órát főztük magunkat a srácokkal, egy alkalommal még barna sört is locsoltunk a katlanba ami a gőzt engedi, egészen egyedi kenyérillat jön belőle, hatalmas pillanat volt számomra. Az pedig csak a ráadás, hogy reggel le kellett engedni a hidegvizes medencét és ki kellett tiszítani, mert éjjel megfürödtek benne a helyi libák. Ennyiben mindenképpen "etnofalu" volt Vizimbir, valamint abban is, hogy az oroszok rendszeresen felmásztak a dombtetőre, hátha ott van hálózat. Nem volt.

Hétvége:

Vége lett a tábornak, mindenki hazajött és lefürdött. Péntek estére meg is beszéltünk egy összejövetelt, ahol spontán előadtuk a közös belga táncunkat és a másik begyakorolt táncot (A little party never killed nobody...) Néztek is ránk nagyokat a városiak. Utána elmentünk kajálni, de ami leginkább megragadt bennem, az Vova jatéka, amit hozott magával (de minek..:D). A lényege, hogy van 4 kar amit 4 ember megfog. Gombnyomásra elindul egy sziréna, ami bármelyik pillanatban elhallgathat. Ahogy a "zene" megszűnik, a lehető leghamarabb nyomni kell a karon levő gombot, mert aki lemarad azt MEGRÁZZA AZ ÁRAM!! De komolyan, aki az utolsó (vagy beállítás szerint az elsőt leszamítva mindenki más) kap egy enyhe áramütést, ha nem kapcsol időben. Fasza :D Utána felmentünk az egyik lány lakására, ott folytatódott a móka es előkerültek az üvegek is. Én nem ittam, furán is néztek rám, de valahogy nem voltam abban a hangulatban. De egy rossz szót nem szóltak, elfogadták. Amennyire megtudtam, itt nem nagyon ülnek be az emberek bárokba, inkabb összegyűlnek valakinál és ott megy a vidámság, ez mindenképpen szimpatikus.

Színfesztivál:

Még a táborban talákoztam Kátyával és megbeszéltük, hogy a megérkezésem után elmegyünk sétálni. És tényleg, voltunk a vidámparkban (igazi jófele szovjet) valamint megmutatta a város egy részét. Kátya növenybiológiát tanul, ami azért fontos, mert ugyan soha nem hittem volna, de megis csajozós lehet az, ha az ember felismeri a madárberkenyét, tudja a nagylevelű hárs latin nevét, valamint magabiztosan beazonosítja a vérjuhart (Acer platanoides purpurea - kösz apa :)) 

Utána elmentünk magára színfesztiválra, amit először rendeztek meg Yoshkar-Olában. A lényege, hogy festékporral dobálja egymást boldog-boldogtalan. Ez meglepően jó móka, főleg szép lányokkal. 
Ráadásként egyszercsak a mellettem álló srác elkezdte mutogatni, hogy vonatozzunk. Mondom JO, akkor induljon. Szerencsére volt már benne tapasztalatom, ezért vegtelenül magabiztos mozdony voltam, tekeregtem össze-vissza, filmeztek, fényképeztek, fasza volt. Közben pedig az orosz kultúra egy másik szeglete is megvilágosodott. Volt ugyanis közben egy vetélkedő a gyerekeknek, ahol különböző kérdéseket tettek fel, összesen tízet. Ebbol kiemelnek negyet:
Oroszország jelenlegi elnöke - a válasz Putyin
Oroszország elnöke Megyvegyev előtt - a válasz Putyin
folyatsd a logikai láncot: Vlagyimir Vlagyimirovics... - a helyes válasz ismét Putyin (ez mar trükkösebb)
Hogy mondják angolul, hogy "Tedd be" - a helyes válasz Put In (Putyin) - kész, erre mar nem találtam szavakat

Közben volt jó sok zene, DJ igazi lakossági techno-val, de egy punk-rock banda is, ők mondjuk egész jók voltak, bár a Blur - Song 2-t (vagyis inkább az angol nyelvet) kevés ember erőszakolta meg annyira, mint ők. De a lendület megvolt és az a lényeg. Mi is táncoltunk, meg elmentünk a SPAR-ba (igen, van itt is) ahol igazi
latványosság voltunk - jogosan. De nem szamított, főleg, hogy este megint meghívtak minket egy összejövetelre, újfent lakásra. Itt nem volt a társaság túlzottan szimpatikus, de nem lényeg, hívtak, tehát mentem. Viszont a lakás maga igazi luxus volt, ezek szerint ilyen is van itt, jó tudni.

Munka és vidámság:

A munka eddig eléggé változatos. Készülünk ugye a hétvégére és a jövő hétre, ugyanis jön 9 német akiket elviszünk az erdőbe, meg belediktálunk jó sok orosz kultúrát. Fasza lesz.
Szóval, engem Szergejjel és Szásával együtt megtettek a felfújható katamaránok felelősének. Mivel a terv szerint 25 km-t fogunk evezni, ajánlott, hogy nem süllyedjünk el közben. Tehát a vasárnap delutánt azzal töltöttuk, hogy felfújtuk őket, megkerestük a lyukakat (szerencsére csak 1 volt - befoltoztuk) összeraktuk őket, majd újból szétszedtük stb. Ezzel egy jó 6 órat eltöltöttünk. Hetfőn délután kaptunk kölcsön még kettőt, ugyan ez a procedúra. Igazábol ez nem különösebben fárasztó munka, sőt, még élvezetes is tud lenni (egyre jobban kezdem megtaláni a srácokkal is a közös hangot, mar poénkodunk stb) de hogy mikor és mennyit kell "dolgoznom" ez jelenleg teljesen kiszamíthatatlan. Tegnap 6-tól este 8-ig beszeltük a leendő programot, de így sem sikerült befejezni, ezert Azat meghívta a népeket hozzánk, ahol még hajnali egyig ment az ötletelés. Nem baj, legalább mozgás volt nálunk, meg főztem paprikás krumplit, aminek nagy sikere volt. Ma meg vásárolni voltunk Azattal, ugyanis a németek között 3 vegán és 5 vegetárianus van, tehat speciális előkeszületet igényel a dolog. Szóval vettünk egy raklapnyi kását, mert errefele bizony elég ritka a vegetárianus étterem.

Azért igazi vidamság is van, hetfőn például elmentünk meglepni az egyik lanyzót születésnapja alkalmából. Azat kölcsönadta a biciklijét, így a srácokkal kitekertünk a közeli városba, ahol Szása (ez egyben női és férfi név is) lakik. A közlekedés elég trükkös errefele, a KRESZ inkább mutatóba van, helyenkent bizony izzadtam a forgalomban. A hölgy nagyon hálás volt és köszöntésért cserébe meghívott minket a vidéki házába estére, ahol megint móka volt. Itt már ittam vodkát, Szása bátyjával. Ez jó döntés volt + mivel reggel még beszélgettem is vele, kesőbb megtudtam Szásátol, hogy az "adott esetben" szamíthatok a tesójára. Mivel ő legalább 100 kiló és nem sok haja van, ez mindenképpen jó referencia. Magukon ezeken az estéken nem történik semmi olyan igazi különleges, az emberek nem nagyon rúgnak be, leginkabb zenét hallgatnak, énekelnek, beszélgetnek. 

Arra viszont nagyon jók, hogy belekerüljek az itteni tarsaságba amiben remélem sikerül megkapaszkodnom.

Ebben a részben igyekszem összefoglalni azt, hogy milyen volt maga a tábor, mik a voltak a benyomásaim , valamint néhány kiegészítés az előző bejegyzéshez.

Alapjában véve tábort végtelenül pozitívként értékelem. Teljesen mást csináltam, mint eddig. Nem gombokat nyomogattam egy irodában, hanem a saját kezeimmel dolgoztam. Nem hordtam inget, nem voltam egy pillanatra sem elegáns, hanem amíg lehetett mezítláb jártam es 2 nadrággal (egy rövid és egy hosszú) húztam ki 11 napot. Reggelente azt vettem fel, ami még viszonylag tiszta volt és nem azt, ami "jól áll". Internetet meg mutatóba sem láttam, a telefonom egyszer sem használtam. Összeszedtem egy adag kék foltot, hozsolásokat, elvágta a lábam egy kiálló szög, csípett meg szúnyog, bögöly, de mindez inkább azt éreztette velem, hogy élek, egy "igazi" világban. Amit csinaltam, annak azonnal láttam a hasznát, nem csak egy "elvont" dolog volt, ami hasznos a cégnek, de nekem semmit nem jelent igazából.

Teljesen kiléptem a komfortzónámból és részt vettem mindenben, amiben csak lehetett. Táncoltam, (bár a ritmusérzékem hagy némi kívánnivalót maga után) énekeltem, karkötőt fontam, mindent megcsináltam, semmire nem mondtam nemet. Helyenkent tisztára úgy éreztem magam, mint Jim Carrey az Igenemberben. Nekem annak idején nagyon megtetszett a film, nem hiába a párhuzam.

Oroszul beszéltem és oroszul beszéltek hozzám. Ez remek volt és a szókincsem minden nap óriásit fejlődött, de volt amikor már egyszerűen agyilag nem bírtam - elfáradtam. Egyszerűen túl sok volt az információ. Ahogy mondták nekem ez normális, szinte minden ide tévedő önkéntessel megesik. A terápia egyszerű, el kell valahova
vonulni és pihenni néhány órat, vagy zenét hallgatni. És tényleg, elmentem az erdőbe setalni egy órára, de mivel eltévedtem (minden fa ugyan úgy nez ki...) lett belőle 3. Mindegy, közben legalább hallgattam jó sok Nine Inch Nails-t, az helyretett. Meg az egyik este Igorral őrködtünk (igen, mivel sok volt a részeg helyi lakos, ilyet is kellett) felajánlotta, hogy beszeljünk angolul, jót fog tenni. Igaza volt, utána valahogy megkönnyebbültem. Mindaz, amihez az orosz szókincs nem volt elegendő, az angolul ment és ez sokat segített - nem is gondoltam volna, hogy ennyit.

Kaja: volt szakács és külön (katonai) konyha. Igazábol nem vagyok válogatós, megettem mindent - legtöbbször kása volt. A húst viszont helyenként elajándékoztam - ezt magamnak rontottam el, ugyanis egyszer véletlenül megláttam egy frissen nyitott konzervet ami nem volt epp a legbizalomgerjesztőbb.

Maga a környezet: az erdő mélyén, egy csodálatosan tiszta vízű tó mellett. Az orosz erdő igazi őserdő, tele van áfonyával, málnával és milliónyi szúnyoggal. Utóbbiak ellen nincs igazi jó megoldás. Eleve kaland volt eljutni ide, mert csak egyetlen földút vezet a táborhelyhez. De ezt is stílusosan abszolváltuk, Ruszlan OKA márkájú kocsijával, amiben nincs hatsó ülés, tehát Azattal a hálózsákjainkon ülve tettük meg a 11 km-t. Fél óra alatt.

Komoly hátránya volt viszont a helynek, hogy vonzotta a helyi pihenni vágyokat. Ők általában bevodkáztak, helyenkent összeverekedtek, meg megpróbáltak belénk kötni. A Youtube-on viccesebb nézni, ahogy a részeg oroszok vitatkoznak, élőben nem akkora poén. Hétvégére viszont szereztek egy rendőrt nekünk, ő járőrözött, akkor azért nagyjából rend volt. Ja, meg volt, hogy egy Ladából lazán 8 ember szállt ki, egy teljes nagycsalád.

Higénia: fogat mostam minden nap, de igazán tisztálkodni csak 3 naponta lehetett a szaunaban. Az oroszok imádják, itt is volt egy kis szaunasátor. Ki is okítottak rendesen mit hogyan kell, meg az itteni szokás szerint csapkodják egymást venyigékkel. Van annak egy bizonyos "romantikája" amikor egy 60 éves csuvas ferfi csapkod nyírfaágakkal, vagy amikor hajnali 2-kor egy szál lőcsben (alsónadrág vagy fürdőnadrág még véletlenül sem megengedett) azt elemezzük Ruszlannal, hogy van-e Isten. Utána pedig beleszaladni a hideg tóba, ezt megismételni 2x-3x és az ember úgy érzi, hogy újjászületett. WC is volt, földbe ásott lyuk amit egy fabóde takar. Ezt csak azert írom le, mert remélem Madi te is olvasod a blogot :D 

Gyerekek: bár nem voltam épp a legegzotikusabb önkentes, de legalább nem kellett tolmács és ez nagyban segítette a kommunikációt. Végtelenul kedvesek és rendesek voltak velem a gyerekekek és nagyon remélem, hogy legalább egy kis darabját vissza tudtam adni annak, amit tőlük kaptam. Annyira jó volt őket latni, hogy van ilyen is. Mármint az oroszokról letezik a sztereotípia, hogy mind alkoholisták stb. de a táborban rengeteg tehetséges gyerek volt, remekül táncoltak, énekeltek, a legtöbbjük sportol valamit - remelem ők lesznek majd a követendő példa a többiek számára.

Összességében a tábor rengeteg dolgot adott nekem, radöbbentett arra, hogy mennyire üres volt az életem az elmúlt másfel évben. Ez az én hibám, annak idejen máshogy kellett volna kezdenem a dolgot Prágában, de most már mindegy. Legalább megerősített abban, hogy jó úton járok és hogy helyesen döntöttem, hogy váltottam.

Negatívumnak csak azt róhatom fel, hogy én voltam az egyetlen külföldi, ezért többször maradtam egyedül - nem volt csoportom, Azat pedig nem maradt végig a táborban, dolgoznia kellett. Legtöbbször azért feltaláltam magam és igyekeztem nem befordulni. Lehettem volna felkészültebb, hozhattam volna magammal több dolgot is megmutatni Magyarországról, de most már mindegy. Mindenre úgy sem tudtam volna felkészülni és így is rengeteg tapasztalattal gazdagodtam.

Szóval aki teheti, annak ajánlom, hogy jöjjön el ide a Tramplin táborba. Nem egyszerü, messze van, de megéri - felejthetetlen élmény.

Kezdetnek gyorsan összefoglalom, mi is az a "Tramplin". Ez egy sátortábor, amit a hátrányos helyzetű gyerekek számára rendeznek meg immár évek óta. Általában egy erdőben, a civilizációtól direkt távol. Célja, hogy a elősegítse a gyerekek szocializációját, általában és egymás közt is. A tábor személyzete pedig a szórakoztatásukért felel. 

A tábor maga nemzetközi, nagyon szívesen veszik a külföldi jelentkezőket, akik képesek megismertetni a gyerekekkel az országukat, kultúrájukat, így teve színesebbé a programot. Idén - kissé rendhagyó módon - csak én voltam külföldi. Ennek voltak előnyei is, de hátrányai is, amiről majd később írok. Szóval Tramplin. 

A 11 nap pillanatok alatt elment, rengeteg élménnyel gazdagodtam, valamint egy hihetetlen intenzív orosz nyelvkurzus is volt egyben. Olyan szavakat tanultam meg, mit pl. szöghúzó, mentőmellény, kétkezes fejsze, vagy éppen a "piszkos-erotikus" 

Amit csináltam (a teljesség igénye nélkül):

Orosz népi hős voltam, meg balalajkán is játszottam. Volt igazi bő ingem meg gatyám - utóbbit tartani kellett, hogy ne essen le.

Köteleken mászás - a gyerekek simán kenterbe vertek ebben a müfajban, de legalább végig tudtam menni az akadálypályán én is

Vaksakk - nem különösebben bonyolult, de elég "látványos" tud lenni, a gyerekeknek nagy élmény volt

Sündisznó az egyik jatékban - félelmetesen jó sündisznó voltam, óriási sikerem volt

Előadások tartása Magyarorszagról (tolmács nélkül!) - egészen elképesztő kérdéseket tudtak a gyerekek feltenni (pl. van-e olyan hideg télen, hogy nem kell iskolába menni...) de látszott rajtuk, hogy érdekli őket a dolog. Oroszorszag elég eldugott része ez, a legtöbben azt sem tudtak, hogy létezik Magyarország. 

Orosz csöves - a "Félelem éjszakáján" alakítottam egy népi hőst, aki szarka módjára mindent összeguberál és szétdobál. A csapatoknak az volt a feladata, hogy osszeszedjék. DE! Erre maguktól kellett rájönniük, ugyanis én csak annyit mondhattam oroszul, hogy "Chto delat? - Mit csinálni?" A többi szöveget már magyarul mondtam, igyekeztem valami ijesztő, mániakus szerepet felvenni, de nem volt könnyű. Jó eséllyel inkább vicces volt, mint félelmetes. De utána Szergej láncfűrésszel kergette a jónépet, az már inkább :D

Színdarabban szereplés - énekles oroszul, valamint a 15 fokban mezítlab ugrálni, hogy igazán autentikus matróz legyek

Éneklés magyarul - népdalok, Himnusz (ez utóbbi a vártnál jobban sikerült, nagyon meg voltam magammal elégedve)

Játszattam orosz gyerekekkel ország-várost - egesz jó ötlet volt

Evezés felfújható katamaránon - Bal oldal húzzon..bal oldal húzzon...Kolja basszki húzz...KOLJA!! (Kolja: menjetek a ...)

Munka - ami kellett. Ha kell asztalt szedtem szét, vagy raktam össze, fát aprítottam, ástam, pakoltam stb. Egyedul a láncfűrészhez nem nyúltam, arra volt megfelelő ember. Helyenkent el is lehetett fáradni, főleg a tábort összepakolni volt problémás, ugyanis a szervezet spórol, a deszkákat meg kell őrizni, ami azzal járt, hogy több mint száz szöget rángattam ki a 11 nap alatt. 

Folytatása es kiegészítése hamarosan

Igazábol az útról nem sok mindent tudok mondani, szépen a maga módján telt, a helyzet igazán a Domodedovo reptéren lett vidám, az ottani váróteremben. Lattam nagyon jó orosz nőt, kevésbé szép orosz nőt (akinek viszont művirágokból keszült koszorú volt a fején) valamint jó pár maffiózót is. Nem biztos, hogy azok voltak, de szerintem olyan nagyon nem lövök mellé, ha annak vélem őket. Meg a lényeg, hogy igazan autentikus legyen az élmény - egy ortodox pópa, reverendában.

Maga a gép késett, de ami igazán vicces volt, az a buszozás a terminalból magához a repülőhöz. Ez egy jó 20 perc volt, fogalmam nem volt, merre megyünk, de cserébe láttam (kiselejtezett?) katonai helikoptereket (vörös csillaggal) valamint már a velem utazó oroszok is elkezdtek kicsit lázadozni. Mindegy, vegül csak megérkeztünk, felraktak valami öreg propelleres gépre es irány Yoshkar-Ola. Itt már nem volt semmi gond, rendben megérkeztünk a reptérre, ahol mar várt a mentorom Kolya, meg a haverja, akinek volt autója. Szóval irany a város, itt vagyok.

A megérkezés után végre találkoztam Azattal, aki a közvetlen főnököm - és mint kiderült - a lakótársam lesz. Ritka jó fej srác, teával és vacsorával várt. Magárol a lakásról nehány szó, ahol az első estét töltöttem. Fél évet éltem egy matracon Prágában és még elég elevenen él bennem a lvivi ukrán szálloda, de a maga lepcsőhaz még nekem is kicsit meglepő volt. A lakás már nagyjából rendben volt, szerencsére az ingerküszöböm ilyen téren nagyon alacsony, nem nagyon akadok fenn semmin. Mondjuk fürdő az kicsit már határeset volt, de ez legyen a legnagyobb baj.

Rögtön kaja után elmentünk sétálni, itt ért az első nagy meglepetés, hogy az emberek itt mennyire kedvesek tudnak lenni. Marija (egy tatár lány) azzal kezdte a bemutatkozást, hogy adott nekem egy képkeretet, a következő magyarázattal: ebbe tedd majd a legszebb képet, amit itt keszítettél Yoshkar-Olában. Erre nem nagyon tudtam mit mondani...Sétaltunk sokat, igyekeztek mindent megmutatni amit lehet, több kört is tettünk. Azat ma kicsit morgolódott is, mondván, hogy Kazany sincs messze, megnézhetnénk azt is, ha már itt vagyunk :D

Igazábol hihetetlen volt az egész, szerdán még otthon néztem a meccset, pénteken pedig már az éjjeli Yoshkar-Olában kövérkedtem. Olyan 3 körül feküdtunk le aludni, ugyanis másnap korán reggel indulás a Tramplin sátortáborba. A biztonság kedvéért reggel megkérdeztem Azatot, hogy mit vigyek? Nehany pólót, elég lesz - ha te mondod...