Ott hagytam abba a blogot 2 héttel ezelőtt, hogy jönnek a vegetáriánus németek akiket elviszünk az erdőbe és beléjük diktálunk jó sok orosz kultúrát. Nagyjából ez is történt, de az illem azt kívánja, hogy részletesen is megemlékezzem a dologról, már csak azért is, mert elég jól sikerült a dolog.
Szervezkedtünk előtte jó sokat és az orosz csapat (7 srác és 5 lány) beköltözött a leendő szálláshelyünkre, egy hatalmas lovaskomplexumba. Nem vicc, miközben miközben nagy komolyan elemeztük az országaink kultúráját, alattunk éppen a lovasiskola növendékei nyargalásztak.
Szóval megérkeztek a németek és kezdetét vette a mókazuhatag. Kolját aznap reggel beporozta a humorlepke, mert egészen új oldaláról mutatkozott be, ugrált mindenkire, végtelenül vidám volt. A németekről még azt kell tudni, hogy vonattal utaztak Hannoverből (laza 3 nap) tehát érthető módon eléggé le voltak amortizálva amikor megérkeztek. Mi viszont nem kegyelmeztünk nekik, rögtön játékokkal indítottunk, hogy jobban megismerjük egymást. Ez sikerült is, elhangzott sok vicces és meglepő tény is, szimpatikus volt a csapatuk. Később még jobban is megismerkedünk velük. A napnak viszonylag korán vége lett, ugyanis másnap reggel korai kelés várt minket és az első fő attrakció, a felfújható katamaránokon, a terv szerint 25 km-t.
És tényleg, eleinte busszal, majd később egy traktor platóján (!!) utazva eljutottunk a folyópartra, ahol elkeztük összerakni a 4 katamaránt. Ha nem lett volna végtelenül számú bögöly és szúnyog, ez egészen kellemes lehetett volna, de így nem volt az, sőt. Itt kezdett kibontakozni igazán a helyzet komikuma, vagyis adott az egyik oldalon a német városi hipster, a másikon pedig igazi orosz őserdő. Nem akarom túlragozni a dolgot, de eléggé egykapura ment a játék. Viszont azt mindenképpen a németek javára kell írni, hogy nem különösebben panaszkodtak, igyekeztek méltósággal elviselni mindent.
Az evezés maga kezdetben kifejezetten élvezetes volt, a folyó és természet csodálatosan szép és háborítatlan volt és az emberek is lelkesek voltak. Olyan 6 óra és rengeteg evezőcsapás eltelte után már kevésbé, de Leonyid remekül motivált minket, mondván már csak ez a kis erdő, és ott vagyunk. A kis erdő még egy órát jelentett :D
A megérkezés után nagy öröm, táborverés, vízhordás és mindenki előlt aludni. Annyi erő még volt a srácokban, hogy felállítottak egy kis sátrat, ami alá a fát lehet tenni ha elkezd esni az eső.
Reggel fél 6-kor keltem, ugyanis én is tagja voltam a reggelit készítő csapatnak. A zuhogó eső nem tett éppen vidámmá, de az az élmény, hogy a tegnap felállított sátor ponyvája alatt pontosan egy darab német fekszik és az összes tűzifa ott ázik az esőn...van amit nem lehet pénzért megvenni. Valahogy megpróbáltunk tüzet varázsolni, a helyzetet végül a kegyesebbre forduló időjárás, valamint Nyikita és hadseregben rendszeresített, minden körülmények között égő tablettái mentették meg. Délután már tényleg jó idő volt, voltunk a marik szent erdejében, ahol Násztja nagyszerű előadást tartott a kultúrájukról. Erről majd külön poszt is lesz. A közös séta egyik csúcspontja egy régi kavicsbánya rozsdás őrtornyának megmászása volt, eleinte nem nagyon gondolkodtam, hogy felmenjek-e, de kb 10 méterrel a teteje előtt Szergej kedvesen felhívta rá a figyelmünket, hogy EZ MOZOG!! És tényleg, habár nem vészesen, de mégis elég volt, hogy leizzadjon a tenyerem. Jutalmul elkészítettem életem első selfie-jét (oroszul sebyashka) - még tanulni kell, mer csak egy sikerült többé-kevésbé normálisan, a többin olyan a fejem, mint Jabbának a huttnak.
Délután még sziklát is másztunk, ami szintén nagy élmény volt, először csináltam ilyet. Fura érzés, mivel alapjában véve félek a magasságtól és egyből érzem a tenyeremben és a lábamban, hogy valami nincs rendben, de mégis nagyon szeretek mászni.
Este meg rögbyztünk (egy kitömött zsák volt a labda) és dacára annak, hogy a testem nem igazán atletikus, mégis nagyon élveztem. A nap fénypontja pedig a tábortűz felett, nyárson zoknit szárító Leonyid volt, egészen fantasztikus kép. Még volt tábortűznél gitározás-éneklés, a Scorpions - Wind of Change lement vagy ötször.
Másnap indulás tovább, a cél Vizimbir, egy eldugott kis orosz falu. Igazából már maga az út is jópofa volt. A németek számára egy kisebb sokk volt orosz közlekedési morál, amit a nem éppen minőségi utak tesznek még trükkösebbé. De az, amikor a söfőrünk egyszerre 2(!!) mobilon beszélt és a könyökeivel kormányzott már az oroszoknak is kicsit sok volt. Kerekedett a szemünk rendesen, de szerencsésen megérkeztünk. Maga a falu számomra nem jelentett semmi extrát, de cserébe a szálláshelyünknek remek szaunája volt, a legjobb, amiben eddig voltam. Vagy egy órát főztük magunkat a srácokkal, egy alkalommal még barna sört is locsoltunk a katlanba ami a gőzt engedi, egészen egyedi kenyérillat jön belőle, hatalmas pillanat volt számomra. Az pedig csak a ráadás, hogy reggel le kellett engedni a hidegvizes medencét és ki kellett tiszítani, mert éjjel megfürödtek benne a helyi libák. Ennyiben mindenképpen "etnofalu" volt Vizimbir, valamint abban is, hogy az oroszok rendszeresen felmásztak a dombtetőre, hátha ott van hálózat. Nem volt.
